Használati tapasztalatok – Yanfeng Automotive Interiors

Használati tapasztalatok – Yanfeng Automotive Interiors

 

A pápai Yanfeng Automotive Interiors gyárban 2018. Június vége óta használják a Logi-Kocsit. A tapasztalatokról a gyár egyik középvezetőjétől érdeklődtünk egy kontroll-látogatás alkalmával.

Mik az elmúlt fél év tapasztalatai a Logi-Kocsi használatával, működésével kapcsolatban?

Teljesen pozitívak. Nyár végén adódtak vele technikai problémák, egy meglazult csavar miatt a rugózó golyós letámasztó elkezdett kitekeredni, ami oda vezetett, hogy a bárajtó kanyarból visszatérve nem tudott alapállapotba zárni, így nehezítve a kocsi haladását. A problémát jeleztük a Logi-Kom Kft. vezetősége felé, gyorsan és szakszerűen meg is történt a garanciális javítás, azóta-lekopogom!!!-tökéletesen működik.

Ezen kívül volt valami fennakadás a működésükkel kapcsolatban?

Egy probléma adódott még, de az nem a termék hibájából fakadt. Eleinte nem használtuk a súlykiegyenlítéshez ez excenter kiemelőt, ezért a kocsik instabilan közlekedtek, és a vontató is kifarolt, de kaptunk szakmai segítséget ezzel a problémával kapcsolatban is. Annak megfelelően azóta megtörtént a vonatkezelők újbóli oktatása a kocsik használatára vonatkozóan, most már használják a kiemelőt, így a fent említett eset nem fordult elő többet.

 Milyen volumenű a termelés jelenleg a gyárban?

Jelenleg 3 műszakban folyik a termelés, Hétfőtől Péntekig. Volt olyan időszak, hogy szombati műszak is volt, de a termelés jelenlegi volumene nem igényli ezt.

Egy műszakban mennyit futnak a Logi-Kocsik? 

A Logi-Kocsik műszakonként körülbelül 3 órát mennek.

A gyár jelenleg 4 vontató kerettel rendelkezik. Mindegyik használatban van?

Volt időszak, amikor a 4 kocsiból csak 2-őt használtak, mert a termelés volumene nem igényelt többet, de jelenleg újra használatban van mind a 4 és terveink szerint ez így is marad.

Mik a visszajelzések a vonatvezetők részéről a kocsikkal kapcsolatban?

A vonatvezetők szeretik, meg vannak vele elégedve, biztonságos, és nagyban megkönnyíti az áruk szállítását, gyorsabb, gördülékenyebb munkavégzést eredményez. Sőt, már ott tartanak, hogy még esetleges jobbítási ötleteket fogalmaznak meg velük szemben, ami egyértelmű jele annak, hogy szeretnek vele dolgozni és szeretnének a jövőben is!

Felmerülhet esetleg további Logi-Kocsik megrendelése is?

Abszolút! Jelenleg egy jobbos (betárolás menetirány szerint jobb oldalról lehetséges) kiegészítő keretre lenne szükségünk, illetve egy különleges, szabadtéri szállítmányozásra is alkalmas kocsira, amiket szintén a Logi-Kom Kft-től kívánunk beszerezni, így a további együttműködésünk teljesen biztos.

Köszönjük szépen, hogy megosztották velünk a tapasztalataikat!
Pápa, 2019.01.04.
Hodászi Fruzsina

 

IMG_0518
IMG_0942
IMG_0948
IMG_1732